Empties: Innisfree, Bioderma, L'Oréal, Aussie, HolikaHolika, GlissKur, AVON, Marionnaud, Eucerin, Himalaya Herbals, Isana


Valami mostanság nagyon beindult itt az én kis magán-termékfelhasználási piacomon, ugyanis már két újabb kupac várakozik, hogy elfogyottas bejegyzésbe bekerülhessen, szóval gyorsan ki is teszem ezt a bejegyzést, hogy helyet adhassak majd az utánuk következőknek.

Előtte viszont engedjétek meg, hogy örömködjek itt, a blogon egy sort, ugyanis nálunk, egészen pontosan helyileg ugyan Csömörön, de gyakorlatilag Kistarcsa közvetlen közelében végre-valahára drogéria nyílik november 6-án! :) Nem vagyok egy napi szinten drogériába járó típus, de igencsak frusztrált eddig, hogy az Árkád és Gödöllő között gyakorlatilag nincs drogéria a hév mentén és én sokkal szívesebben tanulmányozgatom a termékkínálatot egy drogériában, mint a madaras teszkó drogéria részlegén. Szóval végre valaki rápillantott az én kívánságlistámra és drogériát varázsolt ide, a közvetlen közelünkbe, juppí! Ráadásul nyitási akcióként mindenből lejön további 10%, így pláne lecsekkolom a nyitást az új Rossmannban.




Zuhanyzó: bőr&haj


Bioderma Atoderm olajtusfürdő: ez a termék szó szerint bőrmentő, ha télvíz idején zuhanyzom és nem tudok utána közvetlenül testápolót használni. Nagyon szuper, olajos-zselés állaga van, nagyon könnyen terül a bőrön, finom, krémes réteget képez és lemosás után nem húzódik a bőröm. Ezt a terméket én még a naptári nyárkezdet után is előszeretettel használtam, pedig szigorúan télvíz idejére igyekeztem tartogatni, de annyira jól esett a használata, hogy végül az utolsó olajcseppig kihasználtam a műanyag flakon tartalmát. A pumpás fej egy óriási pluszpont, nagyon szeretem, hogy még ezzel is felgyorsította a Bioderma pl. a reggeli zuhanyzásokat, a tápláló formulának köszönhetően pedig nem húzódott napközben a bőröm, szóval kell ennél több? :) Dermaonline-on most féláron kapható, szerezzétek be mindenképp, én imádom!


Joanna Naturia vörösáfonyás tusolózselé: ezt a pink tusolózselét még évekkel ezelőtt kaptam Szilvitől egy blogtalálkozó alkalmával, a vörösáfonya ellenére nem fanyar, inkább igen édes illata volt, egy idő után sajnos annyira belemászott az orromba, hogy csak szakaszosan tudtam elhasználni. Állagra igen híg, tusológél állaga volt, hatását tekintve pedig sajnos szárította a bőrömet, így ettől a márkától nem tervezek más tusfürdőt kipróbálni (DM-ben kapható).


Aussie Flower Power szárazsampon: jó rég kivonták már a DM-ben a kedvenc, Trend It Up szárazsamponomat, így azóta sorra próbálok ki más termékeket és valahogy leragadtam az Aussie-nál - lehet ebben az is közrejátszott, hogy a DM-ben nagyon sokáig volt akciós. Nem egy világmegváltó termék, ha nem csak egy leheletnyit fújok a hajamra, akkor nagyon erősen látszik a fehér por és picit melós eltávolítani a hajtövemről, de amúgy teljesen rendben van, remekül felfrissíti a hajam, a felesleges faggyút felszívja. Összességében átment nálam a teszten ez a termék, ha akciósan látom a polcokon, mindenképpen venni fogok belőle a továbbiakban is.

Elséve Fibralogy szárazsampon: na ezzel a termékkel viszont jól befürödtem, tényleg semmire sem jó, ahogyan figyelmeztettetek Instagramon: csak fújom és fújom a hajamra, de nem szív fel semmiféle faggyút, nem ad volument, kb. egy hajlakkal nagyobb eredményt tudnék elérni, mint ezzel. Tényleg nem érdemes még akciós áron sem leemelni a polcról, ez a termék egy nagyon nagy csalódás lett :(

GlissKur Fiber Therapy sampon: az új, Fiber Therapy termékcsalád egy vadonatúj hajfestékkel együtt került hozzám, melyről rövidesen kikerül a poszt a blogra :)
A sampon nem nyújtott extrán puha hajat, teljesen átlagos eredményt értem el vele ilyen szempontból, a szokásos, vékony szálú hajamat hajhab és egyéb segédeszközök nélkül nem tette dússá, viszont könnyen kifésülhető volt vele a hajkoronám:





For Men


Isana Men hűsítő tusolózselé mentollal: bizony, a zuramat is befogtam a tesztelési folyamatba, szegénykém azt hitte, hogy megúszhatja a részletes véleménykifejtést, de még időben elkaptam: az Isana a Rossmann saját márkás, párszáz forintos (299 Ft) tusfürdője jobban is vizsgázott nála, mint a mellette lévő társa.
A tusolózselé a benne lévő mentolnak köszönhetően kellemesen hűsített, élénkítő hatása volt, de nem olyan durván, hogy utána ne tudjon elaludni - ez utóbbi Iminél fontos szempont :) Emellett nem hagyott maga után filmréteget, könnyen le lehetett öblíteni a bőrről. Annak ellenére, hogy viszonylag gyorsan elfogyott, újravásárlós termék lesz.

L'Oréal MenExpert tusolózselé: jóval drágább ez a MenExpert termék előző társánál, jóval sűrűbb állagú is, viszont filmréteget hagyott sajnos maga után. Állagának köszönhetően nem fogyott túl hamar, kellemes, semleges illata volt.

AVON kakaóvajas testápoló E-Vitaminnal: mivel nincs extrán parfümös, amolyan női illata a terméknek, Imi előszeretettel nyúlta le magának ezt a testápolót, melyet inkább nevezhetünk testvajnak a sűrűsége és a tápláló hatása miatt. Relatíve könnyen beszívódott, viszont filmréteget és nehéz krém-érzetet hagyott maga után. Ha másnap edzeni ment, sajnos aláizzadt, de nem zsírosította a ruhát, ez egy pluszpont.




Maszkok


Innisfree It's Real Squeeze fátyolmaszkok: az utóbbi időben jelentős összegeket pumpáltam a dél-koreai Köztársaságba az Innisfree rendeléseimmel, viszont nem hiába, ugyanis nagyon megszerettem a márkát, legfőképpen a bőröm köszöni szépen, hogy megküldtem ilyen ázsiai jóságokkal :D
Az uborkás maszkot nevezik meg a legjobbnak ebben a kategóriában, az én bőrömön is remekül működött, szuper sima és nyugodt bőrkép fogadott utána másnap reggel. A bija textilmaszk nagyon hatékony volt a bőrpirosság eltüntetésében, a mézes pedig valamivel gazdagabb táplálást adott, másnap ragyogó bőrképpel ébredtem. A kivis maszk használatát követő napon nagyon üde és fiatalos kinézetű volt a bőröm, bejött a dolog, na :)

Innisfree Skin Clinic Mask: ezek a maszkok már egy kategóriával drágábbak és komolyabbak, itt ahogy a csomagoláson is mutatják, mindenféle jótékony hámlasztókkal átitatott, az előző maszktípusnál lényegesen vékonyabb, majdhogynem hártyavékony termékkel van dolgunk. Ezeket a fajtákat ritkábban használom, mint a "normál" gyümölcsöset, de ugyanolyan elégedett vagyok velük: a kollagénes maszk használata után szép és egységes bőr fogad, a catechin típusnál pedig egy nyugodt, sima bőrképre kelek másnap.

Itt találjátok az Innisfree márka különféle maszkjainak leírását, emellett most akció van a Skin Clinik maszkokra: ötöt fizet-tizet kap, összesen 11 dollárért.

HolikaHolika uborkás textilmaszk: ezt a terméket nem közvetlenül Dél-Koreából rendeltem, hanem a nyáron megrendezett arcápolási Popup shopban szereztem be, Magyarországon ezt a márkát a ChokChok.hu forgalmazza, így ha nem várnátok meg a stresszes, földrészeken átívelő postai kézbesítést, csak kattintsatok az oldalukra és máris a koreai arcápolási kis szeletében böngészhettek kedvetekre.
Az uborkás maszk nagyon jó, frissítő hatással volt az arcbőrömre, az uborkás "ízesítés" ettől a márkától is igencsak bejött a bőrömnek :)



Ajakápolás


Eucerin stiftes ajakápoló: keserédes viszontlátnom ezt a stiftet, mivel a valaha volt egyik legjobb ajakápolómat rejtette, amíg a beltartalom el nem fogyott. Bármikor is használtam, azonnal rendbe tudta tenni az ajkaimat, még a leghidegebb télben is vissza tudta hozni a hidegcsípte csatatérről a normál állapotába. Újravásárlós mindenféleképpen!

Himalaya Herbals applikátoros ajakápoló: egy sűrű, opálos zselét rejtett ez a is tubus, ferdénvágott, kemény műanyag végű applikátorral, de sajnos az illesztésnél megadta magát a puha műanyag és a nyakánál megtört az anyag, így a végén már orrán-száján jött az ajakápoló, ha megnyomtam a tubust. A hatása a végére már nem volt kiemelkedő sem, így nem fogom újravenni.

Marionnaud ajakápoló stift: amennyire akciós volt és szerettem volna szeretni ezt a saját márkás terméket, olyan nagy csalódást okozott: nagymértékben szárította az ajkaimat és a használata során szinte végig sebes volt a szám. Nagyon nem találtunk egymásra ezzel az ajakápolóval :(






Van közös kedvencünk, vagy antikedvencünk?
Teszteljen legközelebb is a zuram terméket? :)

Pusza: Reni

Megjegyzések