Empties: Syoss, Fructis, Aussie, Batiste, Yves Rocher, Clinique, Lush, Nivea, AVON, X-Epil, Isana, Mattes


Mondhatni rohanásban vagyok ezzel a bejegyzéssel, mert amióta elkészültek ezekről a kiürült flakonokról a képek, azóta minden egyes nap kiürül egy újabb a fürdőszobában, szóval már itt toporog szinte a küszöbön a következő, elfogyott termékes bejegyzés ;) Az egyik jó hír szóval a közelgő, ilyen típusú bejegyzés, a másik pedig az, hogy ezzel a mostani termékkupaccal szinte teljes mértékben elégedett voltam, így nem éppen örömkönnyek között intettem búcsút nekik:











Haj-szekció


Yves Rocher hajvégápoló szérum
Ezt az üvegcsét eredetileg egy műanyag, pumpás adagolófejjel látták el, azonban én ezt sikeresen összecsókoltattam a fürdőszobai járólappal, így használatonként öntögetnem kellett az üvegcséből ezt a tejes állagú hajvégápolót. Szerették a hajvégeim, puhák voltak tőle, csak hihetetlen gyorsan elfogyott a termék, mivel jóval több kellett belőle, mint egy hajvégápoló olajból.

Fructis Densify hajerősítő sampon
Meg voltam elégedve ezzel a samponnal, jól tisztított, viszonylag könnyen ki tudtam utána fésülni a hajkoronámat, sajnos megérezte a hajam, hogy lecseréltem a flakon kiürülésével egy Niveára, visszasírta. Most egy Syoss újdonsággal vigasztalódom, sikeresen.

Aussie szárazsampon
Ezt a márkát vagy imádja valaki, vagy egyenesen ki nem állhatja a haja. Én az utóbbiak táborát erősítem, egész egyszerűen nálam nem működött a termék, a nullához közelít az, amit a szárazsampon művelt a hajammal :-/

Batiste szárazsampon - XXL Volume
Másik márka szárazsamponját sem hagytam, hogy a polcon maradjon, kipróbáltam, hátha működik a hajamon, de sajnos ezt sem szerettem: sprőd, száraz tapintású és mindenekelőtt felháborítóan szürkésfehér lett tőle a hajam, így kizárólag úgy tudtam elhasználni, mivel fájt a pénztárcámnak csak úgy szimplán kihajítani a teli flakont a kukába, hogy a hátsó, alsó hajtöveimre fújtam, hogy ott szívja fel a felesleges faggyút anélkül, hogy bármi is látszódna a hátrahagyott szürkésfehér színezetből. Nem fogom újravenni.

Syoss Color Refresher hajszínmegújító hab - sötétbarna
Na ez az egyik termék, amiért vérzett a szívem, amiért elfogyott, bár így is 3x olyan hosszan kitartott, mint amit a csomagolás ígér: 6 használat helyett 18, ismétlem: 18 alkalomra volt elegendő! A használata előtt a fenti hajfestékkel befestett hajamon tökéletesen visszahozta az első festés utáni, legintenzívebb, sötétbarna tónust, egyáltalán nem hagyta, hogy bármiféle vörösesség átvegye az uralmat a hajamon.
Samponozás és hajbalzsamozás közé szúrtam be ezt a habos műveletet, hagytam hatni 1-2 percig ezt a kifújt, sötétbarna színű habot a hajam egészén eloszlatva, majd leöblítettem. Úgy vettem észre, hogy ez a termék szárító hatással bír az én hajamon, így semmiképp sem hagytam el utána a balzsamozást, ami szépen helyrebillentette az egyensúlyt. Most a vörösesbarna hajra való változatot használom, rövidesen jön egy önálló bejegyzés róla, mert tényleg a vöröses árnyalatokat hozza elő, imádom!

Syoss 4in1 gyengéd hajszínkrém - eszpresszó barna árnyalat
Valahol fejben még nem teljesen engedtem el azt, hogy sötétlila színű legyen a hajam, helyette rábeszéltem magam egy publikusabb alternatívára: a barna hajszínre. Ez az eszpresszó barna árnyalat tetszett meg elsőre, nagyon elegáns, már ha lehet ilyen jelzővel illetni egy hajfestéket :) Semmiféle allergiás reakciót nem okozott a festés során, szépen befogta a hajszálaimat ez a hajszínkrém, a végén lévő, szőke melírcsíkokkal ugyan nem tudott teljes mértékben elbánni, de így akarva-akaratlanul egy kis ombrés átmenetet nyertem a hajvégeimen. Ja, és hajmosáskor nem lesz barna színű a víz, nem oldódik ki a samponozástól!




Zuhany


AVON Senses Revitalising acai bogyós tusolózselé
Giga flakon, lila színű tusolózselével, bogyósgyümis illattal: ezt bizony nekem gyártották. Nagyon szerettem az illatát, a szárító hatását már kevésbé sajnos és mivel találtam táplálóbb, bogyós gyümölcsös tusfürdőt, nem venném újra.

Yves Rocher kókuszos krémtusfürdő
Na itt visítottam fel konkrétan, amikor elfogyott, ugyanis a bogyósgyümölcsök iránti szenvedélyem egy újabbal egészült ki, mégpedig a kókuszfüggőségemmel. Ergo a Bounty csokoládétól kezdve az Yves Rocher kókuszos tusfürdőjén át az ajakápolóig jöhet a kókusz, minden mennyiségben! Ez a termék pedig tökélyre fejlesztetten hozza az édes, ugyanakkor kókuszháncsos, fás illatot, maximálisan odáig voltam ezért a termékért, ami mellesleg nem szárította a bőröm.

Lush - Santa's ajakradír
Ez a tégelyes csoda már nem először van jelen az életemben, több, mint negyedéven keresztül kiszolgál, napi ajakradírozás mellett, ami egyrészt baromi gazdaságos - pláne, ha az 50%-os leárazás keretein belül vesszük meg -, másrészt pedig gyönyörűen rendben tartja az ajkaimat, a legminimálisabb mértékben és csak ritkán tapasztalok bőrhámlást, bár ezt is inkább csak a hideg idő beköszöntével. Isteni termék, a márka többi ajakradírja is hozza ezt a remek eredményt, de a Santa's a benne lévő olajoknak köszönhetően még plussz táplálást is ad.

X-Epil intim mosakodógél kamillával és mályvával
Igen lassan fogyott ez az intim mosakodó, sűrű állagának köszönhetően elég kevés kell belőle egy használatkor, ugyanakkor nálam ez már túlságosan sűrűnek bizonyult, valahogy ennél a termékcsoportnál, illetve a krémtusfürdőknél sem szeretem a sűrű, majdnem kenőcs állagú (pl. Dove) termékeket. Hatását tekintve ugyanakkor tette a dolgát, ár-érték arányban nagyon jó vétel.




Smink OFF


Isana vattakorongok aloe verával
Gondoltam, adok a Rossmann saját márkás vattakorongjának egy esélyt és kipróbáltam ezt az aloe verával dúsított változatot, de ugyanúgy nem győzött meg a puhaságáról, az ugyanis nem nagyon van neki.

Nivea vattakorongok
A 3 itt lévő termék közül ez volt a legdrágább, viszont puhának puha is volt, szó se róla. Azonban hosszútávon ez nem túl kifizetődő, szóval továbbra is keresem az olcsóbb alternatívákat a puha vattakorongokra.

Mattes vattakorongok
Na már most ha megvertek, akkor sem fogom tudni, hogy ezt a madaras teszkóban, vagy a Lidl/Aldi üzletben zsákmányoltam-e minden esetre nem volt túlságosan jó minőségű a termék, a két lapka közé beszorított vattaréteg túlságosan könnyen átázott a micellás víztől, egyben pl. nagyon ritkán tudtam kivenni a csomagolásból egy korongot, mert az illesztésnél szétvált. Nem fogom újravenni.





Van közös kedvencünk/antikedvencünk?

Pusza: Reni

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

A nagy száraz sampon teszt