Ugrás a fő tartalomra

Elfogyott termékek: 2015/4.: Lush, The Body Shop, Yves Rocher, Garnier, Yamuna, AVON, Schwarzkopf, Eucerin, Nivea

Még nem léptünk át az év negyedik hónapjába, ennek ellenére az év negyedik elfogyottas bejegyzését hozom: nagyon örülök, hogy beindult a termékek hatékony felhasználása, bár most is elmorzsoltam néhány könnycseppet, mert volt köztük olyan is, amit bánok, hogy elfogyott:




ZUHANYZÓ


Lush Rose Jam tusfürdő: igen sűrű és veszettül illatos tusolózselét sikerült kifognom a Rose Jam személyében, Katy szerint igazi, vérbeli rózsalekvár illata van a terméknek. Mivel nekem nem volt szerencsém ilyen lekvárt kóstolni, így egy mézeskalács fűszerkeverékkel megküldött ribizlilekvárhoz tudom hasonlítani, ütős kis termék. Az utánpótlása, cuki, mini kiszerelésben már a fürdőszobapolcomon várakozik, amit Katy vágott hozzám, nekem meg kötelességem volt elfogadni :)

The Body Shop kókuszos testradír: elfogyott az imádott testradírom, ójajj, mi lesz így velem? A bevetésre váró testradírok miatt muszáj leszek parkolópályán tartani magam a The Body Shop vásárlást illetően, de egyszer úgyis visszatérek hozzá :D



ARC


Lush - Aqua Marina arctisztító: nem volt egyszerű elhasználni ezt a mennyiséget, ilyen rövidre szabott határidővel, de sikerült. A bőrömnek nem ő volt a tökéletes választás, egyelőre nem a Lush-nál nézelődök arctisztító-utánpótlásért.

Yves Rocher micellás víz: az utolsó pár millilitert arctisztításra használtam csak, a szemsmink eltávolításakor csípte a szememet.

The Body Shop - e-vitaminos éjszakai arckrém: testes, tápláló arckrém, mely gondoskodik a bőrömről éjszakánként. Reggelre picit kifényesedik az arcbőröm, de az eddigi éjszakai krémeimnél minden esetben ezt tapasztalom.

Garnier Skin Naturals Moisture Match arckrém zsíros bőrre: remekül mattította a bőrömet, de sajnos most kifogytam a kedvenc nappali arckrémemből. Jelenleg tesztelési fázisban van az AVON legújabb termékcsaládjának mattító nappali kréme, egész jól teljesít, hamarosan jelentkezem a részletekkel.



TESTÁPOLÁS, PARFÜM

 
Yamuna shea vajas testvaj: imádtam ezt a testvajat, a könnyed, felhabosított állaga ellenére igen gazdag és sűrű, csöppet melósan eldolgozható testvaj, de megéri, ajj, de nagyon megéri pár másodperccel többet dolgozni 1-1 bőrfelületen, mert nagyon szépen táplálja a bőrt és nem fullasztja meg a pórusokat. Ja, és máig él a Yamuna webshopjában az akció, mely szerint ha Pick Pack Pontra rendeled a csomagodat, úgy a kiszállítás díja 0 forint, siessetek!

AVON Unique Rose parfüm: édeskés és fűszeres volt egyszerre, némi bogyósgyümölcs illatot is véltem benne felfedezni, nagyon szerettem! A kupakjára illesztett, fekete, rózsás gyűrűt megtartottam és rebellisebb pillanataimban hordani is fogom. Nem kizárt, hogy később még visszatérek ehhez az illathoz.



TERMÉKMINTÁK


Eucerin Aquaporin tápláló krém szemre: egy közepesen sűrű, sárgás krémet sikerült kinyernem a tasakból, mely a bőrrel érintkezve azonnal vizes hatásúvá vált, így trükközni kellett a mennyiségével: amennyi krémet én a szemem alatti, sötét karikás területre szántam, na abból még mindkét szemhéjamra is jutott, beleértve egészen a szemöldök alatti területet.
Sminkelni elég rosszul tudtam rá, miután beitta a bőröm és már nem is ragadt a felülete, a rákent BB krém mégsem tudott megtapadni benne, ha finoman megdörzsöltem ott a bőrömet, máris morzsolódott lefelé a felvitt összes krém. A NYX HD korrektorával sem nagyon tudott együttműködni, túlságosan hamar kiszárította a folyékony korrektort és csíkos, száraz terméket varázsolt belőle ez a szemkrém. Nem fogom teljes kiszerelésben megvásárolni.

Nivea Q10 nappali arckrém: sűrű, kissé nehéz állaga volt, számomra annyira nem volt komfortos a viselése, így főleg hétvégenként használtam.

Schwarzkopf Essence Ultime Omega Repair sampon: szerencsére egyetlen hajmosással el tudtam használni ezt a mennyiséget, sokkal sprődebb, szárazabb volt a hajmosást követő 3 napban a hajam, nem nagyon szerettem.



LUSH


Lush - Dashing Santa fürdőbomba: a kis mikuli frankón narancsligetet varázsolt a fürdőszobába, annyira könnyed és frissítő illattal töltötte meg a fürdőt, kifejezett felüdülés volt a nehéz, fűszeres téli illatok után :) Na, összefoglalva, egy kád szénsav nélküli mirindában csücsültem, a vízben örvénylett a sok arany csillám, cuki látvány volt, a bőröm pedig utána köszönte szépen a hidratálást, nem kiáltott 2 napig semmiféle testápoló után.
A hab amennyit képezett, az 10 perc után eltűnt:






Meséljetek, melyik a kedvenc Lush terméketek?

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Annak Örülök hogy elfogyott a micellás víz, amit még ősidőkben adtam :D azt hittem már rég kuka. :)
    Hm. Nem tudnék választani. A Granny valami fürdőbombát nem kedveltem mert befogfa a kádat...meg a Wizzard habfürdő is lilára (eszembe is jutottál rögtön) :) de az nem annyira mint az elsőnek említett.
    De a Hot Toddy illatába szerelmetes vagyok...már nagyon várom a karácsonyt:'D

    VálaszTörlés
  2. Te aztán termeled az üres tégelyeket, flakonokat :) De így a jó, én is most arra hajtok, hogy előbb azokat fogyasszam el, amik itthon várakoznak a polcokon és akkor utána lehet újakat kipróbálni - milyen jó is az :)

    VálaszTörlés
  3. Hadd ne emeljek ki egyetlen Lush terméket, jó? Túlságosan sok kedvencem van tőlük :-D Az egyik legújabb az Oatifix arcpakolás, krémes, tápláló, radíroz is kicsit, és ennivaló illata van. Emellett az Ocean Salt arcradír arcra és testre is isteni, a Pot of Gold fürdőkocsonya pedig úgy hidratál, hogy nem kell utána testápolót használnom. Ja, és a Green Bubbleroon! Mezőillata van!!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked szerintem be kellene költöznöd a Lush-ba :)))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Attól függetlenül, hogy épp milyen "színkedvemben" vagyok, szeretem a hajfestési procedúrát, mert egyrészt akkor anyummal rendkívül jól szórakozunk - leginkább egymáson, emellett odáig vagyok azért a gazdag és élénk hajszínért, amit viszont csak az első pár hajmosásig van lehetőségem viselni. Utána következik a na, vajon milyen fakó vörösre sikerül kikopnom szakasz, amely egészen a következő hajfestésig tart. Nos, a lehető legjobbkor érkezett a Syoss új fejlesztésének, a színfelfrissítő habnak a tesztelési lehetősége, az azon a héten frissen befestett, mokka-árnyalatú hajamon teszteltem a terméket, melyről most bővebben szeretnék mesélni Nektek.

A nagy száraz sampon teszt

Holnap indul a tavasz második őrületi felvonása, remélem már mindenki kivágta előre a kuponjait :) Ha a Toni&Guy száraz samponjára fáj a fogad, akkor mindenképpen olvass tovább:









Syoss
Egy kupacban mutatom most meg az általam eddig használt száraz samponokat, mindegyikhez drogériákban juthattok hozzá. Jöjjenek jobbról balra a termékek, elsőként a Pixibag-be rejtett Syoss termék.

1.000-1.300 forint magasságában mozog az ára, 200 ml terméket kapunk a pénzünkért, ez a termék viszont az én hajamra nem vált be, tele lettem fehér folttal, bármerre és bárhogyan is fújtam a hajamra a porított terméket, a dúsító hatása is hamar tovaszáll (1 óra). Jelenleg úgy használgatom el, hogy a fejemet előre döntve, a hátsó/alsó hajszálakat frissítem fel vele, a látható helyekre vagyis a fejem búbján és oldalt a pofim mellett futó tincsekre a Balea Trend It Up száraz samponját használom.












Balea
A DM-ben az egyik fellelhető száraz sampon a sima kék Balea-s, 700 forintot kóstál 200 ml termék és ezért a pénz…

Sminkeltávolítók összecsapása - 1. rész

Ebben a bejegyzésben három terméktípust- és márkát mutatok meg Nektek, melyekkel a nap végén kíméletesen eltávolíthatjuk az aznapra felrajzolt arcunkat - akarom mondani a sminkünket ;) Természetesen bekerült ebbe a hármasba a micellás vizek Szent Grálja, a Bioderma Sensibio H2O micellás vize, de itt máris bejött a képbe egy micellás alternatíva a Lirene személyében. Na de akkor lássuk, mik ezek a termékek és mennyire vagyok velük megelégedve.