Ugrás a fő tartalomra

Music love: rock it, baby!

A kedd esti, mini rockkoncerten való részvételem ráébresztett arra, hogy bakker, én igenis szeretem a rockot, csak valahogy sosem került nálam előtérbe. Inkább Tiesto meg ATB-féle trance meg techno-függőnek tartottam magam. Nos, ezennel rácáfoltam saját magamra :)


Végre nem két önjelölt Barbie nyávogott fel valami számot, jó volt a tesóknál az indítás, csak valahogy a folytatásnál elsikkadt a dolog, nem tudtam azóta sem felfigyelni náluk olyan eget rengetően jó számra:




Ha már két leányzó énekléséről beszélünk, szerintem sok ember felfigyelt a t.A.T.u. nevű duóra, tőlük ez a szerintem legmozgalmasabb szám, sokat hallgattam anno:




Természetesen legelőször a Twilight kapcsán figyeltem fel erre a zenekarra, szóval vádolhattok részrehajlással, igazatok lesz :)




Még egy Paramore számmal jelentkezem, erre még azon a kedden figyeltem fel, amikor egy zenekari évadzárón töltöttük az aznap estét. Eddig is meghallgattam ezt a  muzsikát a rádióban, de ahogy a tehetséges énekeslány és a profi zenekara élőben előadta, talán jobban is tetszett nekem, mint az eredeti előadóktól :)




Maradjunk még egy zeneszám erejéig az Alkonyat-trilógia első részénél, a Linkin Park miatt sem volt ildomos kikapcsolni a DVD-t a film végén:




A hangja akkor is és most is elvarázsolt, sokat hallgattam az Evanescence egyik legismertebb számát - és most a klipjét újranézve leesett, hogy Szilvi kire is hasonlít: hát az énekesnőre! :)




Már meg is feledkeztem szinte erről a számról, pedig én ezt hogy szerettem anno!




A kedd esti koncerten maga Kovács Áron énekelte (igen, az a Kovács Áron, akit a tévében szombat esténként láthatunk, a tévé előtt ülve, a megjátszott lottószelvényt a kezünkben szorongatva :P), most mondjam azt, hogy sokkal áthatóbb és élvezetesebb volt az ő hangján hallani ezt a számot? :)




Majdhogynem szerelmes lettem abba a 17 éves énekes srácba, aki ezt élőben előadta igen, azon a bizonyos kedd estén :) A zene azonnal kedvencem lett és pont:




Amióta egy rövid csókjelenetben láttam a Sherlock sztárját ezzel a zenei aláfestéssel, azóta megborzongok, amikor ez a szám felcsendül:





Rock angyalok, kezeket fel! :)

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Hands up! \m/ Ajánlok még figyelmedbe egy kevéske Lacuna Coilt :) https://www.youtube.com/watch?v=VTT6picaCoQ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajjh, nagyon köszönöm a tippet, nagyon tetszik ez a belinkelt zene :)

      Törlés
  2. Ezt a fajta kellemes rock vonalat én is szeretem, pl. Linkin Park nagy kedvencem, habár leragadtam a Meteora előtti meg közvetlenül utána lévő korszakukban :P Az Evanescence klipet meg úristen hányszor láttuk a Viván/MTV-n régen :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Attól függetlenül, hogy épp milyen "színkedvemben" vagyok, szeretem a hajfestési procedúrát, mert egyrészt akkor anyummal rendkívül jól szórakozunk - leginkább egymáson, emellett odáig vagyok azért a gazdag és élénk hajszínért, amit viszont csak az első pár hajmosásig van lehetőségem viselni. Utána következik a na, vajon milyen fakó vörösre sikerül kikopnom szakasz, amely egészen a következő hajfestésig tart. Nos, a lehető legjobbkor érkezett a Syoss új fejlesztésének, a színfelfrissítő habnak a tesztelési lehetősége, az azon a héten frissen befestett, mokka-árnyalatú hajamon teszteltem a terméket, melyről most bővebben szeretnék mesélni Nektek.

A nagy száraz sampon teszt

Holnap indul a tavasz második őrületi felvonása, remélem már mindenki kivágta előre a kuponjait :) Ha a Toni&Guy száraz samponjára fáj a fogad, akkor mindenképpen olvass tovább:









Syoss
Egy kupacban mutatom most meg az általam eddig használt száraz samponokat, mindegyikhez drogériákban juthattok hozzá. Jöjjenek jobbról balra a termékek, elsőként a Pixibag-be rejtett Syoss termék.

1.000-1.300 forint magasságában mozog az ára, 200 ml terméket kapunk a pénzünkért, ez a termék viszont az én hajamra nem vált be, tele lettem fehér folttal, bármerre és bárhogyan is fújtam a hajamra a porított terméket, a dúsító hatása is hamar tovaszáll (1 óra). Jelenleg úgy használgatom el, hogy a fejemet előre döntve, a hátsó/alsó hajszálakat frissítem fel vele, a látható helyekre vagyis a fejem búbján és oldalt a pofim mellett futó tincsekre a Balea Trend It Up száraz samponját használom.












Balea
A DM-ben az egyik fellelhető száraz sampon a sima kék Balea-s, 700 forintot kóstál 200 ml termék és ezért a pénz…

Teszt: Helia-D Regenero termékcsalád

A hajam elég sok "kínzásnak" van kitéve a szokásos környezeti ártalmak mellett: rendszeresen van festve, hajtőemelővel és hajhabbal megküldve szárítom be forró levegős hajszárítóval és 1-1 nap nyerésére még száraz samponos támadásnak is kiteszem. Elég rossznak hangzik igaz? Szerintem is és végre rámtalált egy olyan komplett termékcsalád, ami szépen helyre tudta tenni nem csak belsőleg a hajszerkezetet, de külsőre is ápolt, puha lett a hajam. Hatalmas köszönetet érdemel a Szépségbolt, amiért látatlanban megtalálták a gyógyírt a hajamra és kipróbálhattam a termékeket:














Helia-D Regenero hajerősítő sampon minden hajtípusra: imádom a könnyed, folyós állagát a maga borostyán színével és citrusos aromájával! A sampon teljes egészében növényi hatóanyagot tartalmaz, 26 különféle gyógynövény kivonatával. Könnyen kinyerhető a kemény, műanyag flakonból, könnyen felpattan a kattanós fedele. A hajon azonnal eloszlatható és szinte azonnal fel is habzik, selymes, ugyanakkor gazdag habot képez…