Elfogyott termékek - 2015/2.: L'Oréal, Nivea, Bioderma, Schwarzkopf, Garnier, SoftStar, Lush

Ismét megdicsérhetem magam, mert igencsak el kezdtek fogyni nálam a termékek, amit a bőröm és a hajam is köszön szépen - vagy épp nem annyira szépen, de ezt úgyis kifejtem mindjárt. Csalódásos posztot nem szerettem volna készíteni, mert egyrészt nem találkoztam annyi termékkel, amik nem jöttek be nekem, másrészt pedig untig elég, ha egy rövidke bekezdésben nyilatkoztatom ki nemtetszésemet:


L'Oréal Elséve Fibralogy sampon és balzsam: a hajszálakat belülről duzzasztó és erősítő termékeim végére értem, nagyon-nagyon-nagyon szerettem azt az erős és dús sörényt a fejemen, amik ezek együttesen alkottak rá. Újravásárlós lesz, mert egy vékonyszálú hajjal megáldott egyénnek ez a termékcsalád kell. Pont.

Nivea Volume Sensation hajhab - extra erős tartás: még a DM-ben vásároltam akciósan ezt a hajhabot, az illata egy erősen alkoholos beütésű, erőteljes hajhab szag volt, viszont ahogyan este beszárítottam vele a tincseimet, annak kb. a 85%-át meg is tartotta másnapra - ez az arány az eddig használt hajhabjaimnál olyan 10-20% volt max. Ha nem lenne ilyen büdi, újravenném.

Nivea tégelyes krém: elkentem a vádlijaimra, bár én még mindig iszonyat fullasztónak és nehéznek érzem ezt a krémet, így örülök, hogy csak egy ilyen kis kiszerelésnek (10 ml) kellett a végére érnem.

Bioderma Hydrabio micellás víz: ez az érzékeny, vízhiányos bőrre való változat volt, talán egy hangyatüsszentésnyivel volt kevésbé hatékony, mint a Sensibio társa, igazából teljesen meg voltam vele elégedve mind sminklemosásnál - ugyanúgy nem csípi a szemet, mint a pink társa -, mind pedig arctisztításnál.

Schwarzkopf Essensity Color Repair sampon és balzsam: a tavaly augusztusi Pixibox révén kerültek hozzám ezek a kis, 50 ml-es kiszerelésű termékek, de nem fogok utánuk sírni, mivel egyrészt iszonyúan kiszárították a hajam, másrészt pedig olyan intenzíven koptatták ki a hajamból a festéket, hogy azonnal Vuk színem lett tőle. Ezt a termékcsaládot nagyon nem tudom ajánlani senkinek.

Garnier Essentials - intenzív hidratálás száraz bőrre: egy időben rendszeresen ezt használtam a kiszáradt bőrömre, még t.e. (testvajak előtt), de egy idő után kiütéses lettem tőle. Nemrég újra el kezdtem használni, ugyan bőrpírt nem okozott, de szerintem erősen megbuggyant, mert darabos lett a krém, egyáltalán nem akar megolvadni a testhőtől, csak siklik rajta. Nagyon nem szerettem ezt a terméket.

SoftStar - 4 rétegű, dobozos papírzsebkendő: nagyon vastag és nagyon puha papírzsepivel van dolgunk, a csomagolása még mindig nagyon csajos és nagyon készül már a tavaszra. Müllerekben érdemes lecsapni a márka termékeire, ezt is gyakran akciózzák, úgy mint a 10-es, kompakt papírzsepi csomagot.



Lush


Lush - Golden Wonder fürdőgolyóajándékcsomagcsillámbomba: lágy citrusillat egy visszafogott, karácsonyi ajándékcsomagban - na várj csak, míg víz nem éri, mert akkor ér az igazi meglepetés! :)
A vizet haragoszöldre festi, habot nem képez, a felületén megcsillanó csillámok azonban folyamatosan kavarognak a fürdővízben, millió kis csillám örvénylik és lejt táncot a többi társával egyetemben. A fürdővízben csücsülve konkrétan azon agyaltam végig, hogy hogyan lehet ennyi csillámot beleintegrálni egyetlen fürdőbombába.
Ennél a terméknél is megmarad az olajos érzés a bőrön, miután kikászálódtunk a kádból, a hidratáló hatása is nagyon rendben van, nem kellett utána testápolóznom.
A Golden Wonder-t Katy is kipróbálta, nála fázisfotókon leshetitek meg, miként alakul át ez a huncut kis csomagocska.


video




Lush - Shoot for the stars: egy citrusos illatot magában hordozó, galaktikus fürdőgolyóval találtam szembe magam, viszont azt korántsem gondoltam volna, hogy a végén egy Homecoming színű kád vízben találom magam - mi ez, ha nem a sors keze? :)
Szépen és látványosan oldódik fel ez a golyónyi hullócsillag, minimális habot képez csak, aminek sajnos igen gyorsan búcsút is inthetek. Miután felolvadt, ezüst csillámtenger örvénylik folyamatosan a fürdővízben, vagyis megkapjuk ugyanazt a csillámdömpinget, mint a fenti, Golden Wonder-ben, csak itt ezüst színben.
Rendkívül erőteljesen érezni az olajos bevonatot, amikor belehuppanunk a kádba, ez a fürdés végére közel sem olyan vészes (beissza a bőröm, vagy mi?), hidratáló hatását tekintve pedig (hulló)csillagos ötös! :D
És akkor nézzük meg a kicsikét akció közben is az alábbi videóval, fázisfotókat pedig a Sunshine and Glamour blogon is találtok:


video




Meséljetek, Ti hogy haladtok a felhalmozott készletek el/felhasználásával?

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Nem volt valami gond azzal a hajhabbal? Én is használom, és semmi illata sincs neki. O.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm, most hogy mondod, abban a DM-ben, ahol ezt vettem, sosem szoktam vásárolni...lehet, hogy nem véletlenül volt ez a termék akciós? :)

      Törlés
  2. Ez a L'oreal páros kell anyukámnak is, ugyanis neki is vékonyszálú haja van. Istenem,milyen hasonlatokat használsz:hangyatüsszentésnyivel és Vuk szín-hát szakadok :)).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogja megbánni, nagyon jó kis cucc! :)

      Törlés
  3. Az arclemosókat és arckrémeket halmoztam fel, nem győzöm őket magamra kenni. Megtaláltam a legolcsóbb legfinomabb illatú arclemosót!

    VálaszTörlés
  4. Ezeket a sűrű krémeket, mint a Nivea, Garnier, kizárólag a sarkamra szoktam kenni meg a térdemre, könyökömre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még ott is igen nehezen viselem őket :-/

      Törlés
  5. Ez a hajhab felkeltette az érdeklődésemet!

    VálaszTörlés
  6. Ezek a videók, nagyon jók lettek. :)

    VálaszTörlés
  7. A Fibrology sampont én is használom, de nem igazán csinál többet az eddig próbált samponjaimnál, szóval nálam egyáltalán semmi extra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor ezek szerint az én hajam extrán vékonyszálú volt?

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

A nagy száraz sampon teszt