Téli tusfürdők tesztje: Yves Rocher - Cacao&Orange és Lush - Rose Jam

A tél és az ünnepek közeledtével önkéntelenül is valami karácsonyi, melegséget árasztó, fűszeres, vagy éppen édes illatot keresünk, amit magunkra kenhetünk a zuhanyzóban és ha több liternyi, elhasználásra váró tusfürdő várakozik a fürdőszobai polcunkon, akkor is beruházunk legalább egy flakonnyi, instant karácsonyra. Lássuk, megéri-e?





The Body Shop, Yves Rocher, Lush és társai mindig jelentkeznek egy vagy több, téli kiadású termékcsaláddal, melyekkel már a fürdőszobában is megágyazhatunk az ünnepi készülődésnek, ebben a bejegyzésben az YR csokis-narancsos és a Lush "rózsás" tusolótermékét mutatom be:


Az Yves Rocher csokis-narancsos tusolózseléje igazi, zselés szaloncukor illatot hordoz magában, az állaga is hasonló, mint valami kicsit megolvasztott, szaloncukor töltelék, vagyis nem az a selymes, folyékony zselé, helyette inkább "darabos". A bőrre felkenve hajlamos csúszkálni, így rendkívül gyorsan fogy, cserébe még sajnos szárít is, így hiába téli kiadás, nem gondoskodik a tél miatt kiszáradt bőr hidratálásáról, inkább az illatra mentek, mint a táplálásra - habár a leírás szerint a benne lévő aloe vera pont, hogy ezért lenne felelős. Ez olyan szempontból nem gond, hogy a használata mellett hatékonyan fogyaszthatjuk a felhalmozott testvajkészletünket.
200 ml terméket kapunk 890 forintért, hogyha a hidratálás nem elsődleges szempont nálatok, akkor érdemes a leárazásokkor lecsapni az instant, zselés szaloncukorra, a tusolózselé parabénmentes termék.

A Lush Rose Jam tusolózseléje már egy jobban zsebbenyúlós történet, teljes áron a 250 grammos termék 3.690 forintot kóstál, illatra pedig egy igencsak összetett, vegán terméket kapunk: ha az ünnepi reggelikre gondolunk, akkor egy gyömbéres, áfonyás, csipkebogyó lekvár jut eszünkbe, ha pedig már túl vagyunk a nap legfontosabb étkezésén, akkor egy remekbe szabott, fűszeres almakompót illatát kapjuk (nem, nem rózsás :D).
Állagra rendkívül sűrű, így nagyon lassan fogy szerencsére. A bőrre felvive nem csúszkál, egy helyen marad, sűrűsége ellenére azonban igencsak jól eloszlatható a bőrön. Hidratálás szempontjából sajnos ő sem jeleskedik túlzottan, a bőrfeszülés a tus alól kilépve ennél a terméknél is jelentkezik, szóval a testvajaink ismételten nem fogják magukat elhanyagolva érezni.
A karácsonyi kollekció darabjait jelenleg akciósan dobálják utánunk, a fenti tubus jelenleg 1.845 forintba kerül, ezért az árért egy lassan fogyó, intenzív és összetett illatú tusolózselét kapunk - többek között goji bogyó és argán olaj is lapul ebben a mixben.






Az ünnepi időszakban jó érzés volt ezekkel a termékekkel elzuhanyozgatni, számomra azonban a hidratálás sajnos jóval előbbre való, néhanapján meglennék a rendszeres testápolózás nélkül, ugyanakkor az illatukat tekintve nagyon ütős kis darabok, szóval irány az üzlet, szagizzátok meg a fenti tusikat!



Meséljetek, Ti milyen ünnepi tusfürdőt szereztetek be?

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. csoki narancsos tusfürdő jó lehet :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szerettem tavaly is ezt a YR tusit. Minden vágyam egy Lush tusfürdő, de azt hiszem ez a majd kategória. Karácsony utánam sosincs pénzem, mire lenne meg már semmi nem kapható olcsóbban:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hasonló okok miatt is volt jó 2014-ben az ajándékmentes karácsony nálunk, mert ilyen akcióknál is begőzölhet az ember lánya :)

      Törlés
    2. Sajnos zabára is elég sokat költ az ember, főleg ha nagy a család :) Ajándékokra most nem is költöttünk sokat, családilag. Meg volt annyi eszem, hogy két hónapra osztottam az ajándék pénzt. De hát tudod az okát én miért nem dőzsölhetek most leárazáskor, az meg ha más költ nekem öröm, főleg ha jó kis tesztet ír róla ^_^

      Törlés
    3. Tudom drágám, beavatott vagyok :P

      Törlés
  3. Én ezekből az ünnepi limitált YR tusfürdőkből már egy árva darabot sem találtam, pedig meg akartam őket szagolni, hát, pech..:( A Lush-tól meg a falra tudok mászni, bementem az üzletükbe most a leárazásokkor, biztos csak nekem van furcsa ízlésem, de mindennek annyira gejl illata van, hogy az valami borzalom :D Egyedül a Buche de Noel arctisztítót szerettem tőlük...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lush-ba belépve valóban fejbevág az az illatdömping, ami ott árad a kirakott termékekből, ez a Rose Jam tusfürdő azonban kicsit sem váltott ki belőlem émelyítő érzést (alapból nem bírom az édes, gejl, vaníliás illatokat), nagyon jó mennyiségben raktak bele fűszerességet :D

      Törlés
    2. Egy idő után tényleg az ott a baj, hogy nem érez az ember illatot. Két három termék után már egyforma illatokat érzék...sokszor kell emiatt visszamenni :D

      Törlés
    3. Aham, minél többször visszamegyek, annál többet van esélyem költeni :PPP

      Törlés
  4. Nekem YR-ból ez a narancsos-csokis nagyon zselés szaloncukor illatú volt, én meg nem szeretem a zselés szalont. A körtés karamellást megvettem azt imádom, csak sajnos visszatért az illatok iránti intoleranciám így egy ideje csak vízzel zuhanyzok :( A lush-ba én konkrétan nem szeretek bemenni mert úgy megüt az a tömény illat hogy fél perc alatt rosszul leszek tőle.

    VálaszTörlés
  5. Az YR termékeiről mindig lecsúszom, a Lush Rose Jam-re viszont sikerült lecsapnom az akció keretében, és hétfőn tarthatom majd a kezemben. Ráadásul nekem volt már szerencsém rózsalekvárhoz, ami finom volt, így kíváncsian várom, hogy mennyire hasonlít majd rá :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akor a Tiéd lesz a leghitelesebb illatmeghatározás :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

A nagy száraz sampon teszt