Garnier Oil Beauty olajjal gazdagított testápoló teszt

4 tápláló olajjal dúsított testápoló a mai bejegyzés főszereplője, amely azt ígéri, hogy a bőr a krém használatával láthatóan ragyogóbb és simább lesz - na ez kell nekem, mert szegény kis bőröm ezt a nyárőszi, idióta időjárást igencsak megérezte, de abban a bruttó másfél hétben, amíg tényleg nyári forróság volt, még az én bőröm sem tűrte meg a testvajakat, helyette valami könnyebbre, de mégis táplálóra vágyott. Hát én megadtam neki:






Még kuponos akció keretében sikerült lecsapnom erre a nem éppen olcsósított testápolóra, de hát újdonság, tele van tápláló olajokkal, szóval egy szavam se lehet :D

Argán-, makadámia-, mandula és rózsaolajjal felel a krém azért, hogy a bőr megkapja a szükséges táplálást és hidratálást és gyönyörű, egészséges kinézetet kapjon. A testápolónak testes olaj és gyümölcsillata van, nem tudom pontosan meghatározni, milyen illatú a végeredmény, mindenesetre érdekesen összetett és ahogy egyre inkább próbálom kipuhatolni a szaglószerveimmel, mit is érzek ki ebből az egyvelegből, annál különlegesebbnek érzem ezt a terméket. És még fel sem kentem! Na de lássuk is, mit rejt a pumpás kiszerelés:





Viszonylag sűrű, pasztellbarack színű krém az, amivel találkozhatunk, mely tömör kinézete ellenére rendkívül könnyen kenhető, pár masszírozó mozdulat után már nem is látszódik a bőrfelületen, és roppant gyorsan be is szívódik, maga után egy vékony, kissé zsíros filmréteget hagyva, amely órák múlva is kitapintható, azonban ez hagyja a bőrt lélegezni, nem érezzük úgy, mintha valaki ráült volna a bőrünkre, viszont emlékeztet rá, hogy testápolóztunk:






Ez a testápoló félúton van a vízbázisú, híg, nyári testápoló és a sűrű, tápláló, téli testvaj között, a Garnier terméke azonban még melegebb, nyárszerű napokon is simán bevethető, mert nem fulladozik alatt a bőr, hanem köszöni szépen az olajos táplálást és 3 napig meg sem mukkan :)
A termék valóban betartja, amit ígér, mert egészséges, táplált bőr kinézetét adja, emellett pedig nem szomjazik a bőröm és ez utóbbi az, ami nagyon lényeges számomra, mivel a napi 3 liter folyadékbevitel mellett is rendkívül vízhiányos.

Ha tartja magát ez az idióta időjárás, nagyon esélyes, hogy ezzel a testápolóval fogok belegyalogolni a télbe, a testvajak világába, úgy érzem, ő lesz a bőrömnek az átmeneti kabát :D

1.700-2.000 forintos áron kapható a drogériákban és a hipermarketek polcain, érdemes lecsapni rá sima drogériás, vagy kuponos akció keretében, mert a selymes bőr és a gazdag táplálás garantált!





Kíváncsi vagyok, Nektek mi válik be az ilyen szeszélyes időjárásban testápolás terén! Meséljetek!

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Hm, szimpatikus. Hamarosan én is kifogyok testápolóból és kelleni fog valami átmeneti a nehezebb testápolók előtt, meglehet én is megpróbálkozom vele :)

    VálaszTörlés
  2. Én is ezt a testápolót használom egy ideje. A fogamat csikorgatva fizettem ki anno az árát, de megérte!
    Nagyon tápláló, pont jó az állaga, az én extra érzékeny bőröm is elviseli, plusz az illata valami isteni. :) Abszolút 5*! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, de szuper olvasni, hogy Nálad is ennyire betalált! :)

      Törlés
  3. Szemeztem vele, de amennyire nem vagyok képes rászokni a rendszeres testápolózásra, annyira nem fogyna el sosem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én és a rendszeresség testápolózás terén...hát tudnék mesélni... :P

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

A nagy száraz sampon teszt