Nail of the day: OPI - Samba-dy Loves Purple

Nagyon vágytam erre az új, OPI Brazília ihlette kollekcióra már csak amiatt is, mert egy cuki kis lila lakkot is pakoltak a négyes homoklakk-csomagba. Mutatom, hogyan szerepelt nálam elsőként a Samba-dy Loves Purple:








3,75 ml, a szokásos OPI mini méret érkezik a megszokott, cuki kis üvegcsében, az ecset vastag, lapított.
A körömlakk állaga jóval vékonyabb, mint az összes eddigi, általam próbált homoklakké (Golden Rose, OPI Mariah Carey, Models Own, Rimmel, stb.), ez már picit meg is ijesztett az elején, féltem hogy meg sem állok három rétegnél. És nem is álltam meg.








Árnyékban:









Fáradt napfényben:









3 réteget láthattok a körmeimen, fedőlakk nélkül. A lakk vékony állaga miatt az első réteg felvitele után majdnem elsírtam magam - na nem a gyönyörtől. A második réteg után is eléggé vérszegény lilát kaptam a körmeimen, a harmadik réteg pedig némileg elmélyítette a színt.

A felületét inkább gyűröttnek mondanám, mint érdesnek. Semmi cukros, homokos, csillagporos szemcsés érdesség, távolról nézve olyan ez a lakk, mintha egy lila alaprétegre ciklámen, minicsillámos toppert kentem volna, közelről megvizslatva azonban már látszik, hogy valójában homoklakkal dolgoztunk.

Nem győzött meg, nem a kedvencem, az első tapasztalat az új OPI trendkiadással nem csavarta el a fejem és megingott a bizalmam a márkában, valahogy nem szeretnék a Müllerbe rohanni jelen lelkiállapotomban, hogy vásároljak még OPI lakkocskát. Ugyanakkor továbbra is a Mariah Carey kollekció a kedvencem, azt nagyon jól összerakták!
Miért nem lehet minden olyan jó, mint régen volt? Vagy csak túl sok tengervíz került a lakkos üvegekbe?







Nektek megvan ez a kollekció? Nálatok működik?

Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Pedig, nekem pont a lila meg a piros, és a kék tetszik a legjobban, a sárga elég Csőrike, kicsit soknak hat, de az is szép. Mondjuk én se erre a homokhatásra számítottam, pl a China Glaze tényleg jobb, pedig jól mutat rajtad amúgy a szín :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, majd vigasztalom magam a többi homoklakkal, mert így hogy a lila szín helyett cikláment kaptam, kicsit szontyi lettem.

      Törlés
  2. Nekem is egyből az ugrott be, hogy ez inkább ciklámen, mint lila. Annak ugyan nagyon szép, de ha az ember lánya lilát akar, akkor kapjon lilát. A felülete meg olyan olvadt cukrosnak tűnik. Nem néz ki rosszul a körmeiden egyébként, sőt, nekem tetszik, de annyira engem sem bűvölt el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvadt cukros - ez nagyon jó hasonlat, köszönöm a tippet! :)))

      Törlés
  3. Nekem tetszik a színe, meg az az érdekes lilál finis is, de basszus nem győzött meg, nem csodálom, hogy többet vártál tőle..mégis csak egy OPI lakkről van szó..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy-úgy! Mégis csak egy OPI lakkról van szó...olcsóbb márkáknál még belefér, de itt...ejj :-/

      Törlés
  4. Nekem annyira nem tetszik ez a lakk. Az meg hogy ilyen gyengécske még egy nagy fekete pont.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol a lakk ellenőrző füzete, hogy beírjuk a fekete pontot? :D

      Törlés
  5. Kár érte, mert milyen szép lenne, ha valódi, erőteljes homoklakk lenne :\

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

A nagy száraz sampon teszt