Az év idei első Pixibagje 2014-ben

A tavaly hatalmas nagy sikernek örvendő első Pixibag után megérkezett az idei tavasz első hírnöke egy új, huncut kis neszesszerben, dugig pakolva mindenféle földi jóval, melyre az ember lánya mindig kapható. Én egész egyszerűen elképedtem, mi mindent gyömöszöltek bele ebbe a kis szütyőbe, a Pixi csapat ismételten kitett magáért, szavakat alig találtam rá és egy helyben ugráltam, amikor kezembe vehettem ezt a "kis" csomagot:
















Az alvó, fekete szütyő sztreccses, rugalmas, strapabíró anyagból készült, a zippzár is masszív, egyszóval egyértelműen női táskába tervezték :)











A benne lapuló kincsecskék:

New Yorker tusolózselé (lila tubus nekem, lilafüggőnek)
Himalaya Herbals gyümölcsös arcmaszk (a gyümi mindig jöhet a pofimra)
Essence kézkrém joghurt és zöld tea illatban (fagyikból mindig a joghurtosokra megyek rá a fagyispulton)
Dove expressz hajpakolás (kifejezetten érzékeny, ugyanakkor fókuszpontban lévő téma nálam a haj-ügy)
AXE női dezodor anarchy illatban (ááá, kicsit sem személyre szabott a csomag :D)
Essence mono szemhéjpúder cappuccino, please! árnyalatban (nekem, kávéfüggőnek lett kiválasztva ez az árnyalat, ez tuti!)
Gwdihw ajakbalzsam ananász ízesítésben (hmm, nyammerka, az édes ananász bármikor jöhet!)










Zuhany

A New Yorker tusfürdő egy sokak által kedvelt színben, lila tubusban érkezik, édes, gyümölcsös, csajos, bulizós illata van. Kíváncsi leszek, hogy ebben a tavaszi időszakban hogyan működik a hidratáló hatása a bőrömön amellett, hogy tömény illatfelhőbe fog burkolni.
Opálos, közepesen híg, krémes zselét kapunk, mely szépen terül a bőrön:















Illat

Elsőre természetesen mivel próbálkoztam? Lenyomni a kupak tetejét. Meg sem moccant. Aztán felkapcsolódott a kis villanykörte a fejem felett, elforgattam a kupakot és máris kiemelkedett a fújáshoz szükséges gomb. Máris imádom ezt a kis trükköskét, a visszacsavarható fej miatt simán táskába dobós a flakon, nem fogtok úgy járni, mint szegény anyum, akinek egy komplett flakon Limara dezodor kezdett el aktívan szivárogni anno a táskájában és mire beért a munkahelyére, úgy átitatódott a táskájában a szövet, mintha mobil szeszgyárat üzemeltetne...nem győzött a drága magyarázkodni :D










Pofi

A Himalaya márka arcra való termékeire nemrégiben AvianaRahl blogján futottam bele, amikor is ódákat zengett egy bizonyos csodapakolásról, szóval ő már tutira nem lehet rossz, sőt!
Egyedül a maszk színe döbbentett meg, mert konkrétan olyan, mint egy sűrűre kevert ezersziget öntet:















Haj-ügy

Annak ellenére, hogy minden földi jóval megkínálom a hajzatomat, bizony a száraz, sprőd hajvégek az időjárás-változásra reagálva időről időre megjelennek, ilyenkor agyon szeretném hidratálni a hajamat, szóval tökkkéletes lesz erre ez a kis termék:
















Kacsók

Mostanában kezdek csak lábujjhegyen pici, apró esélyeket adni az Essence márkának, a körömlakkos-részleggel kezdtem, így hát abszolút kimaradt nálam a kézápoló-vonal, de rettenetesen megörültem ennek a kis cuki tubusnak, mert dobom is befelé a táskámba, ugyanis útközben is muszáj kennem az extrém száraz kacsóimat, melyek hideg-ekcémában szenvednek sajnos.
A krémnek nagyon kis könnyed állaga van, könnyen fel fogja tudni szipkázni a bőröm, szuper:













Smink

Csodás ez a nekem, kávéfüggőnek beleválogatott szemhéjpúder, fantasztikusan krémes és enyhe gyöngyházfény-beütést is kapott. Ugyan nem szokásom bézs és barna szemhéjpúder-kombinációkat felfesteni a szemhéjamra, innentől kezdve kivételt fogok tenni, mert annyira beleszerettem ebbe a szemhéjpúderbe - a Pixiboxban lapuló ArtDeco szemhéjalapozó pedig tutira a helyén fogja tartani egész álló nap :)













Ajkak

Egy ilyen édibédi csomagolásnál őszintén szólva az sem számított volna, ha egy üres fémdobozt küldenek, mert annyira tündéri - ilyen cukiságokkal szereti magát körbevenni az ember. :)
De szerencsére szépen megpakolták ezzel a félig dermedt, ananászos zselével, melyet egy "zsírpapír-védőfólia" védelmez. A balzsamon az ujjam 2 másodperc múlva már könnyedén siklik is, mert remekül megolvad a kéz melegétől és már kenhetem is be az ajkaimat. Igyekszem még most, a nyári 40 fokok előtt aktívan használni, mert akkor már semmiképpen sem vihetem majd magammal, máskülönben ananászlé hömpölyögne a táskámban.
Igen, kézzel belenyúlkálós és balzsamozás után kézmosós történet, de nagyban teszek rá, mert fantasztikusan selymessé varázsolja az ajkaimat már egy vékony réteg felvitele után:









Szuper termékekkel örvendeztettek meg minket ezzel a csodás Pixibaggel, minden egyes darabját tökéletesen ki fogom tudni használni, a kis neszesszer pedig már fel is váltotta az eddigi, táskámban hordott darabot és remélem, hogy jó hosszú ideig hű utazótársam lesz a napi békávézásban és ki fogja bírni az őrült kotorászást a bérletem után kutakodva.

Hatalmas elismerésem a Pixi csapatának, hogy a Pixibox után a Pixibag is olyan márkákkal és termékekkel lett megtöltve, melyek büszkén fognak virítani a fürdőszoba polcán és fogja megtisztítani a pórusokat, vagy éppen selymessé varázsolni a hajunkat.
Köszönöm szépen, hogy én is részesülhettem az idei első Pixibag élményben!!! :)








Csajszik, ki rendelte még meg a Pixibag-et? Melyik termék részletes tesztjét hozzam elsőként?


Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Én is megrendeltem! :) Szerintem egész jó lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! Melyik a kedvenc terméket a szütyőből? :)

      Törlés
    2. Himalaya Maszkhoz nagy reményeket fűzök! :) A neem csodamask-ot megvettem és hihetetlen, hogy létezik ilyen brutálisan jó arcra való termék! :) Remélem ez is ami a szütyőben volt hasonló jókat fog alkotni! :)

      Törlés
    3. Hűűű, ezeket a sorokat olvasva még inkább várom, hogyan fog teljesíteni ez a gyümis maszk :)

      Törlés
  2. Az ajakápolóról majd írnál részletesen légyszi O.O?????

    VálaszTörlés
  3. Tök jó dolgokat válogattak össze! Nem is tudtam, hogy a New Yorkernek kozmetikumai is vannak. :O Ha írnél róla, szívesen olvasnánk! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig nekem sem volt hozzájuk szerencsém, a tusfürdő pont jó termék az ismerkedés elkezdésére, megírom, hogyan teljesített :)

      Törlés
  4. Nem rossz, de most nem is egy "kell" kategória volt ez a bag :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyik terméknél sem volt az a "hűha" érzés?

      Törlés
  5. Engem az arcpakolás tesztje érdekelne, bár most már mindig az ezersziget jutna eszembe róla :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na de ugye, hogy tényleg olyan első látásra? :D
      Jövök hamarosan a teszttel :)

      Törlés
  6. Az Essence kézkrém és a Himalaya nagyon érdekel :)

    VálaszTörlés
  7. A Dove express hajpakolás a világ legjobb hajpakolása, komolyan mondom! Az ajakbalzsammal már szemeztem, érdekelne róla a véleményed! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan? Ez de szuper hír, na csak jöjjön el a hajmosás-idő! :)))

      Törlés
  8. Már régóta mondogatom, hogy a HiamalayaHerbals termékek szuperek, ár-érték-összetevő arányban szinte hibátlanok... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig csak a kézkrém tette rendbe a kacsóimat, már várom, mit fog műveli a pofikámmal :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

A nagy száraz sampon teszt