Yes To arctisztító- és radírozó krém

Hogyan viselkedik az az általam még nem ismert márka krémes arctisztítója, amely 96%-ban természetes összetevőket tartalmaz? Bizony, marhára kíváncsi voltam, így amikor akciós volt az Asos.com oldalon, emellett végösszegi kedvezményt is adtak rá, megrendeltem előzetes kutakodás, illetve utánaolvasás után. Abszolút random vásárlás volt az ismeretlen márkák dzsungelében. Lássuk is, hogyan viselkedett ez a répás cucc:



Free of Petroleum and SLS. Paraben-free, naturally! - olvasható a tubus hátulján





95 grammos, puha műanyag tubusban érkezik az arctisztító, melynek nyomófeje nem pont a tubus mértani közepén helyezkedik el egy erősen kattanó fedél alatt - ez max esztétikailag ronthat az összképen, én maximálisan teszek rá :P










A kinyert sűrű, mégis könnyed krém egyáltalán nem folyik szét, szépen egyben marad a tubusból történő kinyerése után:






Szétkenni abszolút könnyű, a benne lévő nagyobb radírozó szemcsék szemmel láthatóak, azonban a fehér részen ahol sűrűn megtörik a fény, na ott vannak a mini, sószemcse érzetű, gyengéd radírozó szemcsék:





Rettentő kíváncsian vetettem bele magam a használatába, természetesen elolvastam a használati utasítást és hát őszintén szólva hangosan felröhögtem. Az ilyen marketinget érzem igazán emberközelinek és cukinak:
"Vigyél fel egy kis mennyiséget a nedves bőrre és masszírozd bele 1 percen keresztül az ujjbegyeiddel, kerülve a szem területét. Öblítsd le langyos vízzel majd itasd szárazra az arcod. Integess magadnak a tükörben."
Na igen, ezt megjegyzi az ember és már érzelmi alapon is közelebb érzi magához a terméket. Velem is így történt.




A leírása szerint gyengéd radírozó hatással bír, így akár mindennapos használatra is abszolút alkalmas. Én még mindig tartom a 3 naponta történő radírozást, úgy vettem észre hogy a bőrömnek ez tökéletesen megfelel.
Az arctisztítót természetesen igyekeztem minél közelebb felkenni a szememhez, kicsit olyan érzés az érzékeny szemkörnyéki bőrön, mintha valaki mentolos rágós lehelletet fújna rám. Szóval van benne hatóanyag és nem kéne szembe mennem a használati utasítással - szó szerint :D
1 percig masszíroztam bele a pofikámba az arctisztító krémet, majd kellemesen meleg vízzel leöblítettem. Nem hagyott maga után zavaró filmréteget vagy ragacsos érzetet. A bőröm mintha fellélegzett volna, csodás, friss, tiszta érzetű volt a termék használata után az arcom, nem csípte, nem irritálta - nagyon jól vizsgázott a termék! Azóta is félretettem a Garnier "folyékony habkő" arcradírozó krémet mert annyira megszerettem ezt a Yes To terméket.





Íme az eredeti, angol nyelvű összetevőlista:
Aqua (Water), Maris Aqua (Sea Water), Daucus Carota Sativa (Carrot) Juice, Isopropyl Myristrate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Simmondsia Chinensis (Jojoca) Seed Oil, Persea Gratissima (Avocado) Oil, Pet-40 Stearate, Propylene Glycol, Zinc Oxide, Prunus Armeniaca (Apricot) Seed Powder, Dimethicone, Algae Extract, Cera Alba (Beeswax), Sorbitan Tristearate, Maris Limus Extract (Sea Silt Extract), Caprylic/Capric Triglyceride, Parfum (Fragrance), Allantoin, Ipomoea Batatas Root Extract, Lactic Acid, Imidazolidinyl Urea, Tocopheryl Acetate, Helanthus Annuus (Sunflower) Seed Oil, Glycerin, Cucurbita Pepo (Pumpkin) Fruit Extract, Chamomilla Recutita (Matricaria) Flower Extract, Cucumis Melo (Melon) Juice, Punica Granatum Extract, Mel Extract (Honey Extract), Daucus Carota Sativa (Carrot) Seed Oil, Tocopherol, Geraniol



Konkrétan mint valami vitamindús saláta: répa, avokádó és napraforgó olaj, barack, tök, dinnye kamilla-kivonat. Mellette azonban megjelenik a parfüm mint illatosító és a glicerin, melyre sokan allergiásak. Nem kultiválja a túl sok kemikáliát a bőröm, de ezt az arclemosót igencsak szereti ám! :)





Ha felkeltette az érdeklődéseteket ez a termék, javaslom hogy várjátok meg a készletfeltöltés után az akciós állapotát, úgy még kedvezőbb az ára :)







Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. Hmm, ígéretesen hangzik :) Nem merem elkiabálni, de úgy látszik én is kezdem meglelni az igazit most a Nonique Tropic (szintén biocucc, de itthon kapható) habzó arclemosójában és a Lush Angels on Bare Skin arctisztítójában. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lush-ban eddig csak 1x voltam, már akkor nézegettem én is az Angels on Bare Skin terméket. Köszönöm hogy felhívtad rá a figyelmemet, felírtam a listámra :)

      Törlés
  2. Szerintem is ígéretesnek hangzik, én most Himalaya herbals ilyesmi arctisztítót használok, csak nem krémes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Himalaya Herbals márkától jelenleg csak testápolót és arckrémet használok és mindkettővel meg vagyok elégedve :)

      Törlés
  3. Nagyon jónak hangzik. :) És integettél magadnak? :D

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Csodásan viselkedik a termék, a dupla leárazásnak pedig örültem, mint majom a farkának :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

A nagy száraz sampon teszt