Joy Shopping Day MeetUp

A Joy Shopping napokat nagyon izgatottan vártam, ugyanis 2 leányzóval már nagyon régóta csetelünk és voltunk napi kapcsolatban, mígnem megérett az idő a nagy találkozásra :) Íme Katy és Eleni, 2 szöszi és csupaszív beauty blogger és én:




Nailland-fejléc:





Természetesen énrám vártak a lányok, köszönet a BKK-nak és a metrópótló buszocskáknak, én már csak röhögtem :) Indultunk is valami ébresztőért a Starbucksba, ahol is előkerültek a kincses dobozkák, melyek az Eleni és általam választott blogsale-résztvevőket tartalmazták.


Igen, miközben a sajátunkat nyitottuk ki, a másikét sasoltuk :D






Szajré kipakolás alatt:






Mindjárt elsírom magam, annyira jó ez a kávé:





Ébresztő után irány az Árkád, átdugóztuk átbuszoztuk a fél várost és közben aktív eszmecseréket folytattunk :)



Ofkorsz, elsőként a Naillandet vettük célba, mindkét leányzó most esett át a tűzkeresztségen, én meg csak vigyorogtam és asszisztáltam, mert én már tudom, milyen érzés először a földi mennyország: öröm, katarzis, vívódás, szemkáprázás, bőség zavara - szóval átsegítettem őket a nehézségeken, a blogjaikon a pontosan most megjelenő posztban meg is mutatják, milyen kincsekre tettek szert pontosan és hogyan élték meg a találkozót :)

Most jöjjön pár nyálcsorgatós kép, hogy méginkább fokozzam az izgalmat a Nailland-szűz körökben:



Golden Rose:










Flormar:










China Glaze:





A England:







Models Own:






Barry M:





Ez azért kell, meeeeert:





Hogy mondod, Anna?






Zsákmány:





Eleni örül :D






Zsákmááááááány:




Hihetetlenül gyorsan elment ez a nap, abszolút olyan érzésem volt, mintha évtizedek óta ismernénk egymást, csak úgy jött egyik téma a másikból :) Két annyira cuki, kedves és qrva jó humorú lányt ismertem meg - mondjuk nem véletlen hogy el kezdtem őket követni, ráadásul Eleni volt a blogom legeslegelső nyereményjátékának nyertese, egyáltalán nem gondoltam volna hogy egy nyeremény-átadásból ilyen szuper ismeretség alakulhat :)
Katy-t meg eleve követtem a blogján is, aztán amikor jöttek a videók, mindig az elsők között néztem meg: hibátlanok, azt kell mondjam!!!

Köszönöm Csajok hogy eltöltöttünk egy őrült, shoppingolós napot, még-még-még!!! És még több bloggertalit!!!!!!!!!!!!!!!! :))))



És a végére még 2 csemege:


Árkád-fejléc katalógusképek:







Insane:

Megjegyzések

  1. :D :D :D Végem van :D :D Hát elnézést az én bejegyzésem elég képszegény lett :D Nem baj, jóformán felismerhetetlen vagyok a képekről:D -hülyéskedek :) Örülök, hogy még jobban megismerhettelek ^^ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véged? Mitől? :))) Nem vagy felismerhetetlen, sőt, nagyon is felismerhető vagy! :D
      Hát még én! :))))))))))

      Törlés
  2. Hihi, NEM mutatom ma meg a zsákmányokat, hanem majd holnap. Remélem, nem fognak érte utálni :-D Annyira jó volt ez a nap, és annyira köszi, hogy kiraktad a képet, amin díjbirkózó vagyok :-D Na mindegy, majd úgyis leverekedjük még ezt :-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, asszem tudunk várni :D
      Most miért mondod? Te kérted hogy készítsek Rólad egy jó képet és ez az lett. Nem vagy díjbírkózó ezt állíthatom, bár 2x majdnem lefejeltem a klaviatúrát amikor elolvastam a kommentedet :))))))))))))))))))))

      Törlés
  3. Jó volt olvasni a bejegyzést, hangulatos lehetett! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszett! :) Így van, csaptunk olyan hangulatot, hogy csak vinnyogtunk meg röhögtünk :D

      Törlés
  4. Nagyon jó hangulatom lett ettől a poszttól, jó volt olvasni, jó rátok nézni, sugároztok! :)) A körömlakkokról már szót sem ejtek.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, ennek nagyon örülök! :)))
      A lakkok miatt bocsánat, muszáj volt szakmailag is képekkel alátámasztani a stand megrohamozását :D

      Törlés
  5. veszélyes hely veszélyes lányok :D tényleg jó volt olvasni csak úgy árad a pozitív energia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Veszélyesen élünk :P
      Örülük hogy tetszett és tud áramlani a csí :)))

      Törlés
  6. Szuper lehetett, már Katy-nél is láttam, már csak a zsákmányra vagyok kíváncsi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, azzal holnapig még váratja az olvasóit :D

      Törlés
  7. Nagyon jó volt a hangulat, szuper találka lehetett! :-)

    VálaszTörlés
  8. Az utolsó kép haláli lett:) Köszönöm ezt a rengeteg képet a lakkmennyországról:) Így kicsit olyan mint ha én is körbe nézhettem volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök hogy virtuálisan, de ott voltál! :)

      Törlés
  9. De jó képek biztos jól éreztétek magatokat! Én is szívesen találkoznék veletek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper hangulat volt, Te is gyere mindenképpen!!! :))))

      Törlés
  10. Jaj, de jó beszámoló lett! :) Teljesen "átjön" mennyire jól éreztetétek magatokat :DD

    VálaszTörlés
  11. annyira jó olvasni az ilyen bejegyzéseket, a képek is szuperek csajok ! :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

A nagy száraz sampon teszt