Elfogytak

Follow my blog with Bloglovin

A mostani bejegyzésben a termékminták kerültek döntő többségbe, de ezeket a tasikat igenis szeretem elhasználgatni, lássuk, milyen eredménnyel:





Nivea Supreme Touch fehér magnóliás krémtusfürdő shea- és makadámiaolajjal:
8 ml-t kapunk ebben a kis tasiban kipróbálásra, de ennyi pont elég is volt egy gyors zuhanyzásra - így legalább tudom, mennyit is használok el 1-1 alkalommal :)
Krémes, gazdag tusfürdő amely szépen tisztít és nem húzodott utána a bőröm. Nagy kiszerelésben a jelenlegi tusfürdő-készleteim felélését követően fogom megvásárolni nagy eséllyel:



Vichy Aqualia Thermal Spa De Nuit éjszakai gél-krém:
A júniusi Pixibox-szal érkezett, még egy harmadik tasi is volt, azt most éppen használom, emiatt nem szerepel a képen. A már kifogyasztott tasik alapján nagyon tetszett, hogy egy könnyű gél-krém került esténként az arcbőrömre, szépen felszipkázta ezt az opálos világoskék terméket a bőröm (valahogy nem szeretek este leragadó szemekkel még vakolatszerű krémet simítani és elegyengetni az arcomon, mert annyira sűrűre akarom mondani gazdagon táplálóra sikeredett).
Ezután a pár használat után mintha egységesebb lenne az arcbőröm, nem tüntetett el hatalmas barázdákat vagyis ráncokat az arcomon, de láthatóan segített annak vízháztartásán.
Negatívum: reggelre brutálisan kifényesedett tőle az arcom :( Utóbbi nagyon sokat nyomott a latba a döntésemkor: nem vásárolom meg nagy kiszerelésben.




Nivea Visage Pure&Natural hidratáló nappali arckrém normál és vegyes bőrre:
Szaklapokhoz csomagolták ezeket a termékmintákat, kenegettem is hogy szépen fogyjon, de tapasztalataim alapján 23 fok feletti nappali hőmérsékleten egy komplett kínszenvedés ennek a krémnek a viselése :(
Aláizzadok, nagyon nehéz a krém, borzasztó egy érzés - ugyanúgy, mint a Q10-es nappali krém változatánál! Amikor pedig egy kissé hűvösebb napra virradtam és felkentem, akkor az izzadás és fuldoklás kivételével "csak" egész nap éreztem a krém jelenlétét, valahogy sehogysem tudott felszívódni. Nagyon nem jött be, nem fogok Nivea arckrém közelébe menni vásárlási célzattal :( Még jó, hogy vegyes bőrre is alkalmasnak kéne lennie...

Nivea Visage Pure&Natural regeneráló éjszakai krém minden bőrtípusra:
Ez már egy nagyon univerzális krém, ugyanis minden bőrre lehetne kenni...Éjszakai krémből korábban egy Q10-es Nivea-ban csalódtam, fuldoklott alatta a bőröm és aláizzadtam.
Ez viszont a nappali Pure&Natural krémmel ellentétben sokkal könnyebb, folyósabb és egészen kellemes volt az éjszakai viselése, miután azzal indított, hogy marha gyorsan felszívódott. Na, ebbe az irányba elvihetnék az egész Nivea-termékcsaládot, mert ez jóóó! :)





AA Sensitive Nature Spa revitalizáló testvaj érzékeny és túlérzékeny bőrre:
Szépségboxos termék, kinyomva a tasakból abszolút testápoló állaga van, gondoltam is hogy nem viselkedhet ez a termék testvajként. Aztán nagyot tévedtem, ugyanis felkenve éreztem a bőrömön hogy gazdag a krém és nagyon tápláló. Nagyon jól esett a vádlijaimnak :) Ha a TBS testvajak sorának végére értem, erősen el fogok gondolkozni ezen a márkán.

Nivea Smooth Sensation krémes testápoló Hydra IQ-val:
Felkenve okés, felszívódása is rendben van. De amikor még a másnap esti! zuhanyzásnál is éreztem ezt a filmréteget a bőrömön amit rajta/alatta hagyott, odalett minden reményem. Nem vásárolom meg nagy kiszerelésben :-/




Wellaflex hajhab erős tartással:
Már iszonyatosan vártam, hogy elfogyjon, nem volt a kedvencem :( A csomagolása 2 nap tartást ígért, de nálam az esti beszárítást követően a hajnal már nem így fogadott, éjszaka valahogyan elmászott a habból a hatékonysági formula. Nem újravásárlós.




A fenti termékek közül melyikkel volt már dolgotok?


Pusza: Reni

Megjegyzések

  1. De rendes vagy termékminta-elhasználás terén! Sajnos ez rám nem jellemző, pedig a mindenféle boxok termékeit érdemes lenne tesztelgetni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fúrja nagyon az oldalamat, vajon mit tudhat ez a kis újdonság amit az arcomba toltak kipróbálásra :)
      Viszont be is lassítja a normál flakonok fogyását, emiatt is olyan gyér a választék az elfogytak-posztjaimban :-/

      Törlés
  2. Én se nagyon használtam el még termék mintát, úgyhogy osztom Katy véleményét :-D bár ha megint lesz a szépségboxban minta én is kipróbálok belőle párat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes egyébként rájuk kattanni, én saját magamon azt figyeltem meg, hogy sokkal jobban odafigyelek a bőröm reakciójára és összképére. Szóval termékmintákra fel! :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

A nagy száraz sampon teszt