Szülcsinapcsi ajcsik

Follow my blog with Bloglovin

A mostani születésnapom a pink és lila jegyében telt főként, őket kaptam (lepettem meg magam) anyumtól és a zuramtól:






Sajnos én idióta olyan vagyok, hogy ha jóval a szülinapom előtt meglátok valamit amit nagyon-nagyon szeretnék megkapni májusban és mocskosul akciós, akkor megveszem, aztán a kezébe nyomom annak akitől azt meg szeretném kapni és hónapokkal később amikor elfújom a gyertyát rájövök, hogy mennyi mindent spájzoltam be náluk - magamnak :D

Ugyanígy jártam ezzel a fürdőköntössel, amit leakciózva a JYSK-ben pillantottam meg és mivel pihe-puha az anyaga és köntösöm egy jóideje nincsen, egyértelmű volt hogy megveszem magamnak :D

A másik ez a Jamie-Oliver-féle mozsár: lejárófélben voltak a törzsvásárlói pontjaim a Bookline.hu-n és valamire muszáj voltam beváltani. Körülbelül 3 éve kajtattam egy elfogadható árú mozsár után, így összekötöttem a kellemest a hasznossal.

Az Outspoken by Fergie parfümről már ne is beszéljünk. Azt annyira potom áron adták valamelyik Karácsony-környéki, valamivel összecsomagolt akciójukba AVON-ék, hogy megrendeltem és a zuram kezébe nyomtam, eztkérem-címszóval :)))





Na, azért az OPI lakk sem egyszerűen került hozzám, az úgy volt, hogy a Müller kuponfüzetében volt egy cetlicske, amivel egész májusra 20% kedvezményt tudok a nagyméretű OPI lakkokra igénybevenni. Még a hónap elején arrafelé vettük az irányt, kiválasztottam ezt a dög színt, a zuram kezébe nyomtam az üvegcsét a kuponnal meg az előző vásárlásból visszajáró 3%-os blokkal és így 33% kedvezményt varázsoltam össze neki :D





De ezekről azonban tényleg nem tudtam :)))






Asszem egy időre el lesznek látva utánpótlással a banyakemencéim :))))))))))))))

Megjegyzések

  1. Boldog Szülinapot utólag!!!
    Szép ajándékokat "kaptál" :D És a meglepetés ajándékok is szépek.
    "kiválasztottam ezt a dög színt, a zuram kezébe nyomtam az üvegcsét a kuponnal" úgy nevettem rajta, jó szöveg :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)))
      Az biztos, hogy nemigazán vagyok normális :D

      Törlés
  2. :) Klassz szülinap volt ez, bár én a meglepetések híve vagyok, imádok előtte agyalni és találgatni. De az Opi lakk nálam is kivételt képezhetne, szülinapom előtt kb. mindegyik drogériába berángattam a párom és hosszasan sóhajtoztam az Opi pult előtt. Nem, nem kaptam. :/ :)
    Kérlek írj az Opi lakkodról bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
  3. Még a sóhajtozásnál sem vette a lapot? Ejj-ejj, öreg hiba!!! :)
    Rendicsek, nyomok róla egy fotósorozat+tapasztalat posztot :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Augusztus-szeptember kedvencei 2016

Teszt: Syoss Color Refresher színmegújító hajszínező - egy hab a zuhany alatt

A nagy száraz sampon teszt